• Számos kritikát kapott a tegnapi Inside Xbox adás
  • Az Xbox vezető marketingese, Aaron Greenberg ezekre reagált

Tegnap lement a májusi Inside Xbox adás, melyben egy tucat Xbox Series X-játékot láthattunk mozgás közben. És bár a Microsoft előzetesen gameplay bemutatókat ígért, inkább csak egyszerű trailereket kaptunk, ami miatt sokan fejezték ki csalódottságukat.

Már a műsort megelőző napokban is érződött egyébként, hogy a Microsoft kicsit talán túlságosan is sok szenet lapátolt a hype-vonatba, hiszen először ők finomították a beharangozó szöveget, jobban hangsúlyozva, hogy trailerek és rövid bepillantások is lesznek, majd az Assassin's Creed Valhalla kreatív direktora, Ashraf Ismail is igyekezte kommunikálni Twitteren, hogy csak egy ingame teasert fogunk látni, nem gameplay demót.

a-microsoft-reagalt-az-inside-xbox-adast-ert-kritikakra.jpg

Ez az utólagos kármentés persze már kevésbé volt hatékony, mint a kezdeti marketinghadjárat, hiszen a többségben - érthető mód - ekkorra már rögzültek az eredeti információk, így sokan csalódottan vették tudomásul, hogy csak néhány gyorsan ledarált trailert kaptunk mindössze. Az Xbox vezető marketingese, Aaron Greenberg pedig elismerte, hogy ez egyértelműen az ő hibájuk.

"Ha nem mondtunk volna előre semmit, és csak simán bemutattuk volna a májusi Inside Xbox show-t, mint tettük azt az előző hónapban, úgy sejtem, hogy másmilyenek lettek volna a reakciók. Egyértelműen rossz elvárásokat gerjesztettünk, és ez a mi sarunk. Hálás vagyok a visszajelzésekért, biztosíthatlak titeket, hogy tanulni fogunk belőlük" - reagált Greenberg a reakciókra.

Szerencsére bőven lesz még lehetősége javítani a Microsoftnak, hiszen mostantól minden hónapban lesz Inside Xbox. Ráadásul a legjobban várt játékok, vagyis a belső fejlesztésű címek még mind hátra vannak - emiatt talán valóban jobb lett volna inkább könnyed előételként felvezetni ezt a félórás adást.