A Microsoft végre kijavította az Xbox leállását okozó, hatalmas hibát

Az Xbox most elvarrta a két héttel ezelőtti leállás egyik legfontosabb szálát.

Két héttel ezelőtt elég kellemetlen helyzetbe kerültek egyes Xbox-játékosok, most pedig végre kiderült, hogy nem egyetlen szerencsétlenül elsült hiba állt a háttérben. Az Xbox már javította a problémát, és még egy fontos változtatást is meglép annak érdekében, hogy lehetőleg ne ismétlődjön meg az eset.

Az Xbox kijavította a konzol egyik legnagyobb hibáját

Két héttel ezelőtt komoly problémával szembesültek egyes Xbox-játékosok, a platform leállása miatt ugyanis többen nem fértek hozzá megfelelően saját játékkönyvtárukhoz, illetve nem tudták elindítani a megvásárolt játékaikat. Scott Van Vliet, az Xbox technológiai igazgatója most részletesebben is beszámolt arról, mi történt. Korábban már kiderült, hogy egy Xbox által használt külső licencszolgáltatás meghibásodása okozta a problémák első hullámát. Most azonban az is kiderült, hogy volt egy második hibás láncszem. Az Xbox kliensszoftverében ugyanis volt egy olyan bug, amely miatt az első szolgáltatás kiesése után a további licencellenőrzések is hibásan működtek. A két probléma együtt úgynevezett láncreakciót indított el, amely bizonyos játékosok számára megakadályozta a játékok elindítását.

A Microsoft szerint az első feladatot már el is végezték, és kijavították a belső hibát, a fix pedig szép lassan el is jut a felhasználókhoz. Az update augusztus 17-től kötelezővé válik az Xbox-játékosok számára.

A második változtatás talán még érdekesebb. Az Xbox ugyanis házon belülre hozza a korábban külső félhez tartozó licencszolgáltatás irányítását. Van Vliet szerint az Xbox csapata átveszi az alapul szolgáló licencelési rendszer tulajdonjogát, miközben a mérnökök már dolgoznak a szolgáltatások és az infrastruktúra megerősítésén.

A Microsoft nem nevezte meg pontosan, melyik szolgáltatásról van szó, de a leírás alapján úgy tűnik, hogy egy Microsoft-rendszerről beszélünk. A leállást okozo galiba nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen éppen akkor történt, amikor az Xbox több fontos változás közepette próbált pozitívabb irányba fordulni, többek között a Halo: Campaign Evolved megjelenése körüli időszakban. A Microsoft most azt ígéri, hogy általánosságban is javítja az Xbox megbízhatóságát, miközben új funkciókat és kényelmi frissítéseket is tervez.

Borítókép: AI