• A jelek szerint a Netflix kifejezetten elégedett a Witcher sorozatával
  • Annyira, hogy még az első évad előtt a folytatás berendelését fontolgatja
  • Legalábbis ezt állítja több forrás is

Igaz, hogy a Netflix jelenleg is készülő Witcher sorozatából a nézők egyelőre még csak a castingról érkező híreket láthatják, azonban a jelek szerint az illetékesek a háttérben kifejezetten elégedettek a projekt alakulásával. Annyira, hogy állítólag már a következő évadok berendelését fontolgatják még azelőtt, hogy az első évad megjelenne, vagy közvetlen a debütálás után.

witcher-tv-series.jpeg

Mindezt egy bizonyos KC Walsh nevű Twitter felhasználó tette közzé, aki a Geeks Worldwide főszerkesztője. Fontos megjegyezni, hogy ez persze csak pletyka, amit a Netflix még nem erősített meg hivatalosan, ugyanakkor érdekes lehet, hogy Walsh korábban már nem egyszer fején találta a szöget a DC alkotásaival kapcsolatban, ami mindenképp reményre adhat okot, hogy nem csak egy évadon keresztül követhetjük majd nyomon Geralt kalandjait sem.