• Pokeprincxss megváltoztatta a nevét Digitalprincxss-re
  • Azután kellett ezt megtennie, hogy saját brandet hozott létre

Rengeteg influencer jut el odáig, hogy idővel saját márkát hoz létre: így tett nemrég Pokeprincxss is, csak éppen igen meggondolatlanul, a Nintendo ugyanis nem nézte túlságosan jó szemmel, hogy nemcsak nevében, hanem magukon a termékeken is felbukkannak Pokémon karakterek és motívumok.

a-nintendo-miatt-nevet-kellett-valtoztatnia-a-felnott-tartalmakat-is-keszito-influencernek.jpg

A japán cégóriás természetesen rögtön fel is vette a kapcsolatot a több platformon is jelenlévő, mindemellett pedig az OnlyFans felületére felnőtt tartalmakat is készítő közösségi médiás sztárral, aminek végül az lett az eredménye, hogy megváltoztatta a nevét Digitalprincxss-re.

"A Nintendo nem szeretné, ha bárki azt hinné, hogy bármilyen formában közöm van hozzájuk vagy partnerségben állunk, és ez arra vezethető vissza, hogy felnőtt tartalmat készítek. A Nintendo és a Pokémon családbarát dolgok, és nem szeretnék rontani a reputációjukat azzal, hogy az emberek azt hiszik, van köztünk kapcsolat. Ez nyilván szívás, de üzleti szempontból meg kell értenem és el kell fogadnom, mivel én szúrtam el" – nyilatkozta a videós a YouTube-on.

Digitalprincxss természetesen az új névvel sem használhatja a Pokémon karaktereket, és valamennyi pénzt fizetnie is kellett a Nintendónak az eddigi bevételei után. Ugyanakkor nincs benne harag: megérti a helyzetet, és már bánja, hogy rosszul ítélte meg, mit lehet és mit nem. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy vannak mások is, akik hasonló termékeket árulnak.