Ha már a címe alapján is sejtetek valamit, akkor máris ellőjük a poént: igen, van köze a Project Motor Racing-nek a Project CARS-hoz! A játékot fejlesztő Straight4 Studios élén ugyanis az az Ian Bell áll, aki korábban a Slightly Mad Studios főnökeként hozta el nekünk a kissé csapongó széria három epizódját. Ezúttal azonban kifejezetten tiszta, keményvonalas vízióval estek neki a korábban GTRevival néven emlegetett projektnek, ami mára gyakorlatilag a finisbe ért, november 25-én pedig elrajtol PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön is.

A négykerekű versenysportok 50 évét öleli majd fel a Project Motor Racing, hiszen a 70-es évek akkori pályaautóit, de legmodernebb LMDh prototípusokat is megfuttathatjuk majd a játék 18 részletesen szkennelt és modellezett helyszínén, ami összesen 28 pályakonfigurációt tesz elérhetővé. A stúdió az úgynevezett "True2Track" technológiával biztosítja, hogy a virtuális versenypályák az utolsó centiméterig megegyezzenek a valódi aszfaltcsíkokkal, a dinamikusan változó időjárás, a 24 órás napszakváltozás és a pálya verseny közben felforrósodó, nedvesedő vagy száradó szakaszai mind tesznek róla, hogy tökéletes legyen az immerzió.

Legalábbis ez az ígéret. A moddingra kifejezetten alkalmas GIANTS Engine 10-ben (a Farming Simulatorok motorján) készült keményvonalas szimulátor nemcsak teljes cross-play támogatást, de még egy jókora karriermódot is kap, a korábbi előzetesből pedig megtudhattuk, hogy kemény pénzügyi játszma lesz a versenyben maradás.

Borítókép forrása: Giants Software, Straight4 Studios