• Perben áll a Quantic Dream
  • Elvesztették az egyik dolgozójuk elleni pert
  • Döntés még nincs, de fellebbezhetnek
  • Az első eset, hogy így alakult egy ilyen per
  • Az újságíróval indult perjük még folyamatban van

Idén januárban komoly vádakkal illeték a Quantic Dreamet a cég volt dolgozói. A menesztett munkatársak a cégen belőli mérgező légkörről, és a vezetőség erőszakos megnyilvánulásairól rántották le a leplet. 3 francia oldalon jelentek meg olyan cikkek, amelyekben bemutatták azokat a képi anyagokat, amiken a stúdió munkásai photoshoppolták kollégáikat különféle obszcén módokon. (A képek egyébként megtalálhatók voltak a Quantic szerverein, illetve kinyomtatták azokat, és kiragasztották őket a stúdió épületén belül.) A Quantic egykori munkatársai közös erővel szerettek volna szembenézni a céggel, ezért pert indítottak ellenük.

A per elindulását követően a stúdió két nyelven, angolul és franciul is kiadott egy közleményt, melyben azt állították, hogy ez a jogi vita csupán a Quantic lejáratása végett indult el, és semmilyen alapja nincsen, illetve David Cage sokkolónak nevezete a vádakat. Azonban a bíróság másként látta az ügyet.

A tegnapi nap folyamán a Quantic Dream elvesztette a pert az egyik feltételezett áldozattal szemben. Miután a szóban forgó illető a munkahelyi megaláztatás végett hagyta ott a céget a francia bíróság az ügyet illetéktelen elbocsátásnak tekinti, és az ezzel kapcsolatos jogszabályokhoz mérten szabják ki a büntetést. A későbbiek folyamán a Quantic Dream fellebbezhet a döntés ellen.

Annak ellenére, hogy több hasonló ügyben indult már per, ez az első eset, hogy a bíróság az áldozat javára döntött. A Quantic Dream ügyében korábban két ugyanezen indokból indított eljárást beszűntettek, ebből egyikük élt a fellebbezés lehetőségével.

A Quanticnak nem ez az egyetlen jelenleg dúló pere. A cég bíróságra vitte az egyik újságírót, aki az elsők között leközölte a zaklatási hírt, valamint publikálta a képeket. Ebben az ügyben még nem született döntés.

davidcagepiroshatter.jpg