Most viszont úgy néz ki, hogy az eddigi három RE moziért felelős Paul W. S. Anderson a játékok felé fordulna. Az MTV-nek adott interjújában így nyilatkozott a terveiről:

"A jövőben szeretnék olyan szellemi termékeken dolgozni, melyek mindkét médiumot (a játékokat és a mozit is) képesek betölteni. Már 15 éve, a Mortal Kombat fejlesztése óta aktív résztvevője, megfigyelője vagyok a játékvilágnak, így tudom, mire van szüksége az ottani közönségnek. Szerintem jó úton haladok afelé, hogy a két műfajt közös nevezőre hozzam, és ezen kívánok munkálkodni az elkövetkezendő évek során."

Hogy Paul mikor esik neki a játékoknak, még kérdéses, hisz a negyedik Resident Evil után egy régóta parkolóban álló projektjének szeretne nekiesni, ami nem más, mint a Buck Rogers című sci-fi klasszikus filmváltozata. A dátum egyelőre 2011, de ez még a nagyon kezdeti stádium miatt nem vehető komolyan.

(A képek a Resident Evil 5-ből származnak.)