Amikor először láttuk a Stellar Blade-et (kódnevén Project Eve-et), könnyedén azt gondolhattuk, hogy a fejlesztést végző Shift-Up csakis a dekoratív főszereplővel kívánja eladni a portékáját, ám a megjelenés után kiderült, hogy nagyon is rendben van a játék. Mivel Dél-Koreában a PC és a mobil az úr, sokakat meglepetésként érhetett, hogy a látványos akció-kalandjáték csak és kizárólag PlayStation 5-ön lát napvilágot (ez időközben ugyebár megváltozott), a konzolok szinte teljes hiánya pedig a SIE korábbi elnökét, Shuhei Yoshidát is meglepte, mikor néhány évvel ezelőtt az országba látogatott.
„Amikor néhány évvel ezelőtt meglátogattam a G-Start, lenyűgöztek a kiállítás méretei, ám a résztvevők többsége a PC- és mobiljátékokra koncentrált. Azon tűnődtem, hogy létezik-e egyáltalán a kontrollerkultúra Koreában, mivel a konzolokra fókuszáló standok szinte teljesen hiányoztak” – mondta Yoshida, a Minimapnek adott interjúban. „A dolgok azonban teljesen megváltoztak. Néhány év alatt a koreai konzoljáték-fejlesztés figyelemre méltó előrelépést tett, és az indie színtér is alaposan megnőtt” – tette hozzá, majd arról is beszélt, mi köze van mindehhez a Stellar Blade-nek.
„Úgy vélem, a [Stellar Blade] többet jelent egyetlen sikeres címnél. Ha a játék sikeres lesz, sok más koreai fejlesztőt is inspirálhat az álmai megvalósítására. Véleményem szerint a mai konferencia és a koreai alkotók növekvő önbizalma is a Stellar Blade hatásának köszönhető, legalábbis részben” – fogalmazott Yoshida. Dél-Koreában egyébként valóban sikerült „felfedezni” a kontrollert, hiszen ebből az országból érkezett az elmúlt évek egyik legjobb soulslike-ja, a Lies of P, ahogy a PUBG-t is rengetegen nyüstölik PlayStationön vagy Xboxon – nem véletlen, hogy a battle royale át is áll a mostani generációra. Ezek után meglepődik bárki is, hogy már gőzerővel készül a folytatás?
A borítóképek forrása: Shift Up


