• Augusztusban állítólag egy PS5-re fókuszáló State of Play adás érkezik
  • A Eurogamer hírszerkesztője szerint több újdonságot is tartogat ide a Sony

Igencsak erős felhozatallal leplezte le júniusban a Sony a PS5-öt és a belső fejlesztésű játékokat, hamarosan pedig a Microsofton a sor, hogy válaszoljon, július 23-án ugyanis jön az Xbox Games Showcase. A párbaj a nyár további részében is folytatódik majd a két fél között, hiszen a pletykák szerint a Sony már nagyban készül az augusztusi State of Play adásra, melynek a PS5 lesz a fókuszában.

a-sony-allitolag-tobb-nagyagyut-is-betartott-az-augusztusi-ps5-bemutatora.jpg

Ha hihetünk a Eurogamer hírszerkesztőjének, Tom Phillipsnek, akkor nem csak a már bejelentett játékokat fogja mutogatni a Sony, több belsős és külsős címet is betartottak ugyanis későbbre.

"A Sony-nak vannak még bejelentésre váró first- és third-party játékai. Úgy érzem, okosan tették, hogy pár dolgot betartottak" – válaszolta Phillips a Twitteren arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire nagy léptékű adásra kell számítani.

Az egyik cím, amire sokan számítanak az új Silent Hill, mely a kezdeti bizonytalanság után mostanra már lényegében biztosra vehető, hogy készül, és állítólag ez az egyik játék, amit augusztusra tartogatnak. De bizonyára egyéb újdonságokra is számíthatunk, hiszen több Sony stúdió körül is nagy a csend mostanában, illetve további külsős együttműködések is benne vannak a pakliban.