• A Clash of Kings fejlesztője védjegy kérelmet nyújtott be a Lord of War címre
  • A Sonynak ez nem tetszett
  • Az ügynek most lett vége

A Clash of Kings fejlesztője, a kínai Beijing Elex Technology még 2018-ban védjegy kérelmet nyújtott be, melynek tárgya a „Lord of War” cím volt. Természetesen ezt a Sony nem hagyta szó nélkül, hiszen a God of War védjegyet a Sony 2006-ban levédette, és azóta is használja: a PlayStation egyik legismertebb címe ez. A brit Szellemi Termékek Hivatala most tett pontot az ügy végére, 1800 font kártérítést ítélt meg a Sonynak, a Beijing Elex Technology-t pedig eltiltotta a cím használatától.

A Sony érvelésének alapja természetesen a címek közötti hasonlóságon alapult. Véleménye szerint mindkét címnek ugyanaz az irodalmi jelentése, másrészt a Lord of War a God of War népszerűségét, marketingjét kihasználva akart volna sikert elérni, nem pedig saját erőből. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy a Lord of War miről szólt volna, de a Sony érvelése logikus és elfogadható volt, ezt pedig megtette a brit hatóság is. Nektek mi a véleményetek? A Lord of War címet valóban összefüggésbe lehet hozni a Sony termékével? Vagy nem? Osszátok meg kommentben!

ipo-kratos.jpg