• Ma jelenik meg a Stellar Blade
  • Amely már a kezdetektől tartalmazni fogja a New Game Plus módot
  • Az újrakezdés nem csak a korábban elért haladás miatt lehet érdekes
  • Hiszen új ruhákat és képességeket is kapunk

Elég sokan azt gondolták a demo érkezése előtt, hogy a Stellar Blade-et csak és kizárólag a megkapó külsővel rendelkező hősnővel szeretné eladni a koreai Shift Up, a kipróbálható verziónak hála azonban hamar kiderült, hogy EVE idomain (melyeket egyébként egy valódi modellnek köszönhetünk) túlmenően is vannak érdemei a PlayStation 5 exkluzív akciójátéknak. A pozitívumok listája most újabb tétellel bővült, a ma megjelenő produkció rendezője, Kim Hyung Tae ugyanis a PlayStation hivatalos oldalán jelentette be a jó hírt, miszerint a Stellar Blade már a kezdetektől fogva tartalmazni fogja az elmúlt években felettébb népszerűvé vált New Game Plus módot, így akár rögtön a stáblista után újrakezdhetjük a sci-fi kalandot.

A csapat ráadásul gondoskodott róla, hogy meglegyen a kellő motiváció az újrázáshoz, hiszen az NG+ ezúttal (is) többet takar annál, hogy megmarad az első nekifutás során elért haladás. A fent mellékelt bejegyzés szerint EVE ruhatára nem kevesebb mint 34 új kosztümmel (köztük öt kiegészítővel) bővül, emellett pedig Adam, Lily és a drón is kap két-két kozmetikai kiegészítőt. A játékmenet szempontjából némiképp fontosabb, hogy új képesek is akadnak a repertoárban, ahogy a hősnő felszerelésének szintje is növelhető – ehhez igazodva természetesen az ellenfelek is erősebbek lesznek, néhány esetben pedig máshol fogunk összefutni velük, mint az első körben. Az eddigi értékelések alapján (114 tesztet követően 82 ponton áll a játék a Metacritic oldalán) egy kimondottan remek programmal van dolgunk, így bizonyára sokan örülnek majd annak, hogy ennyi extrát kínál a New Game Plus, ezzel is növelve a szavatosságot. A jó hír mellé pedig a Stellar Blade Launch Trailere is befutott néhány órával ezelőtt, íme: