• Október végén jelenik meg az Alone in the Dark rebootja
  • A főszerepben David Harbour és Jodie Comer
  • A játékhoz egy ingyenesen elérhető prológus is érkezett

Az 1992-ben megjelent Alone in the Dark lényegében az első igazi túlélőhorrornak tekinthető (ne feledjük: a Resident Evil-széria csak 1996-ban indult világhódító útjára!), így sokaknak csalt mosolyt az arcára, amikor tavaly nyáron kiderült (pontosabban kiszivárgott), hogy a THQ Nordic gondozásában éled fel a sorozat, méghozzá egy reboot formájában. A Pieces Interactive játékában tehát visszatér az első részből ismert Edward Carnby és Emily Heartwood, hogy együtt barangolják be a Derceto rezidenciát. A kiadó pár órával ezelőtt tartott rendezvényének köszönhetően pedig most számos dolgot megtudhattunk a játékkal kapcsolatban, valamint egy jó hír is érkezett.

A legfontosabb persze a megjelenési dátum: október 25-én érkezik a hidegrázós kaland, méghozzá PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra. Emellett fény derült arra is, hogy kik fogják alakítani az imént említett főhösöket, és szerencsére nem akármilyen színészeket sikerült a fedélzetre csábítani, hiszen a Stranger Things sztárja (akit nemsokára a Gran Turismo-filmben láthatunk viszont), David Harbour fog a protagonista bőrébe bújni, az Emmy-díjas Jodie Comer (Megszállottak viadala, Free Guy, Az utolsó párbaj) pedig Emily Heartwoodot fogja alakítani. További jó hír, hogy egy ingyenesen letölthető prológus is érkezett a programhoz Grace in the Dark néven, amely hetekkel a játék eseményei előtt veszi fel a fonalat, és egy Grace Saunders nevű kislányt kell benne irányítanunk – harcolni értelemszerűen nem tudunk vele. Az előrendelők egyébként a Derceto 1992 Costume Packkel lesznek gazdagabbak, ami az eredeti modellekre cseréli a színészeket (éljen a nosztalgia!), a Digital Deluxe kiadás pedig egy Vintage Horror Filter Pack nevezetű DLC-t is tartalmazni fog. Az eredeti klasszikus alkotójához, Frédérick Raynalhoz hasonlóan mi is csak remélni tudjuk, hogy egy méltó felújítást kapunk ősszel.