Kevés nagy költségvetésű játék bukott akkorát az elmúlt években, mint a Suicide Squad: Kill the Justice League. A Rocksteady Studios neve korábban egyet jelentett a Batman: Arkham-sorozat minőségével, ezért sokakat meglepett, hogy a live service lövölde a játékosokon túl még a Warner Bros.-nak is nagyon fájt – elsősorban pénzügyileg. Most azonban két egykori vezető fejlesztő őszintén beszélt arról, mi történt a kulisszák mögött.
A Bloombergnek adott interjúban a játék vezető dizájnere, Axel Rydby elmondta, hogy a hosszúra nyúlt fejlesztés során egyre nagyobb hangsúlyt kapott a monetizáció. Elmondása szerint a Warner Bros.-szal tartott megbeszélések már nem arról szóltak, milyen ötletek tennék szórakoztatóbbá a játékot, hanem arról, hogyan lehetne minél tovább bent tartani a játékosokat és több pénzt költeniük. Rydby szerint egy ponton már úgy érezte, nem is játékokat készít, hanem egy marketinges táblázat utasításait követi, amelynek valódi célját senki sem tudta egyértelműen megmagyarázni. Úgy fogalmazott, ez már nem az a játékipar volt, amelybe évekkel korábban beleszeretett. Johnny Armstrong, aki 2010-ben csatlakozott a Rocksteadyhez, és később a Suicide Squad társvezető dizájnere lett, úgy látja, a stúdió túlzott önbizalommal vágott bele a live service műfajba a Batman: Arkham-trilógia sikerei után. Szerinte teljesen más kihívásokkal kellett szembenézniük, miközben a projekt mérete miatt egyre nehezebb volt megfelelően tesztelni a játékot, a folyamatos csúszások pedig csak elfedték a mélyebb problémákat. A két fejlesztő ma már maga mögött hagyta a AAA világot, és a Secret of Circadia című indie pakliépítős RPG-n dolgozik, amelyet a Kickstarter segítségével szeretnék finanszírozni. A projektet saját bevallásuk szerint a klasszikus indie játékok iránti szeretet és a vállalati politika helyett a kreativitás inspirálja, sőt külön kiemelik azt is, hogy generatív mesterséges intelligencia használata nélkül készítik el a játékot.
Borítókép: Steam