Az 1992-ben megjelent, eredeti Alone in the Darkot sokan az első igazi túlélőhorror-élménynek tekintik, mivel 1996-ban a Resident Evil franchise csak utána vette kezdetét. Az olyan horror-legendáktól kölcsönzött hatásaival, mint H.R. Giger és H.P. Lovecraft, az Alone in the Dark valóban egyedülálló élmény volt abban az időben, és lefektette a műfaj alapjait. Az újabb reboot (már volt egy 2008-ban, de azt inkább hagyjuk!) napokon belül megjelenik, most pedig kiderült, hogy kétszer kell majd végigjátszanunk, ha a sztori teljes, 100%-os megismerését szeretnénk elérni.

Egyszer David Harbour karakterével, egy Edward nevű zord magánnyomozó szerepében, egyszer pedig Jodie Comer karakterével, egy udvariasabb, csendesebb hölggyel, akit Emilynek hívnak. A játék végigjátszásához szükséges körülbelül 8 órából így összesen 14 vagy 16 óra lesz, attól függően, hogy mennyire akadtok meg egy-egy puzzle-feladványnál. A játék mögött álló fejlesztőcsapat elsősorban a Resident Evil 2-3 Remake-et tartotta szem előtt, hiszen ezekkel a Capcom úgy ültetett át két klasszikust a modern korba, hogy sikeresen meg tudták tartani azok régi báját. Pontosan ez volt a cél az Alone in the Dark esetében is: olyan horrorjátékot letenni az asztalra, ami megfelel a mai kor igényeinek, ugyanakkor azok is megtalálják benne számításaikat, akik a ’90-es években már a Derceto Manor falai között rettegtek. Az Alone in the Dark március 20-án fog megjelenni.