A még 2012-ben debütált TERA idén május 5-én Fate of Arun alcímmel ellátva költözött a Steamre egy új kaszttal, a Gunnerel feltupírozva, és úgy tűnik, hogy gyorsan rákaptak a valós idejű és a körökre osztott harcrendszert vegyítő programra a játékosok. A Steam vonatkozó statisztikai oldalának tanúsága szerint ugyanis naponta átlagosan 5347-en jelentkeznek be a fiókjukba, de volt olyan alkalom, amikor egyidejűleg 18.454 fő küzdött vállvetve TERA világában, amely adattal alaposan maga mögött hagyta a Valve platformján eddig a műfajban csaknem egyeduralkodónak számító Neverwintert.

Ennek örömére a fejlesztő-kiadó En Masse Entertainment csapata egy infógrafikát tett közzé telis-tele érdekes adatokkal. Így például megtudhatjuk belőle, hogy a játékosok naponta 6 millió szörnyeteggel végeznek és 70.000 dungeont pucolnak ki, és persze azt is, hogy Észak-Amerikában már 4,5 millió felhasználóval, míg a világon összesen több mint 20 millió játékossal büszkélkedhet a program. Az infógrafikát az alábbi képre kattintva tekinthetitek meg.

terainfo.jpg