• 10 perces videón a The Day Before játékmenete
  • A tervek szerint 2023. november 10-én fog megjelenni

A Blue Box Games Studios már Kodzsimával is összekötött rejtélyes, talán nem is létező játéka, az Abandoned helyzetéhez hasonló kezd kialakulni a The Day Before kapcsán, melyről egyre többen gondolják azt, hogy csupán egy színjáték. A Fntastic az Unreal Engine 5-re való átállást követően nemrég ismét elhalasztotta zombis MMO-ja megjelenését ezúttal elég furcsa indokkal, és még a játék Discord szerverének moderátorai is kételkednek a létezésében. A stúdió alapítói a napokban igyekeztek játékuk védelmére kelni kijelentve, hogy a csúszás betervezett volt, a játékmenetről kiadott eddig elég korlátozott számú videóra reagálva pedig elmondták, hogy egy új kedvcsinálóban rövidesen 10 percen át csodálhatjuk majd a The Day Before világát.

Tartották is a szavukat, hiszen valóban megérkezett az ígért 10 perces játékmenet videó, ami azonban valószínűleg közel sem éri majd el azt a hatást, amit a Fntastic remél, ugyanis jobbára üres barangolást láthatunk benne, amit nagy ritkán némi fosztogatás és kósza zombi szakít meg, de legalább kaptunk benne egy kis ízelítőt a fegyverek testreszabásából és tárgykészítésből egyaránt. A The Day Before létezésének bizonygatására egy bő fél perces videót is kiadtak, amin látható, hogy valaki TÉNYLEG játszik a játékkal.