• Közleményt tett közzé a Ubisoft elnöke, Yves Guillemot
  • Ebben arról mesél, hogy sokat léptek előre az elmúlt egy évben

Tavaly júniusban borult a bili a Ubisoftnál, miután többen is panaszt nyújtottak be a kiadónál tapasztalható szervezeti kultúra és egyes vezetők viselkedése miatt. A Ubisoft már akkor is komoly változásokat vázolt fel, jó néhányan távoztak is a vezetőségből, Yves Guillemot pedig most egy közleményben tekintett vissza az azóta eltelt egy évre.

A Ubisoft elnöke szerint 14 ezren névtelenül, 2 ezren pedig fókuszcsoportos meghallgatásokon fejtették ki véleményüket és meglátásaikat a cég kapcsán, és minden erejükkel azon voltak a kiadónál, hogy a dolgozók visszajelzései alapján javítsanak a körülményeken. Ennek megfelelően a következő hónapban minden egyes alkalmazottnak kötelezően alá kell majd írnia a cég új magatartási kódexét, valamint új vezetői pozíciókat hoztak létre, akik a szervezeti kultúráért fognak felelni.

"Jelentős előrelépés történt, és továbbra is keményen dolgozni fogunk azon, hogy egy példaértékű munkahely legyünk az iparágban. A Ubisoft csapatai folyamatosan lenyűgöznek, hogy mennyire elhivatottak ezen a téren" – írta Guillemot.

"A vezetőségnek – magamat is beleértve – felelőssége van abban, hogy követendő példát vázoljanak fel a csapatok számára. Tovább szeretném erősíteni a személyes elhivatottságomat, és folytatni szeretném a helyi kultúra javításának folyamatát, hogy egy valódi, hosszan tartó és pozitív változás jöhessen létre a Ubisoftnál" – folytatta az elnök.

a-ubisoft-elnoke-szerint-sokat-leptek-elore-a-zaklatasi-ugyek-ota.jpg