A Ubisoft nem beszélt a levegőbe, amikor azt állította, hogy alaposan szétnéznek a házuk táján és kigyomlálják a gazt a kertjükben. Nem sokkal a bejelentés után magánéleti okok miatt (évek óta csalta a nejét) lemondott posztjáról az Assassin’s Creed: Valhalla kreatív igazgatója, Ashraf Ismail, eztán pedig Tommy Francois és Maxime Béland szerkesztőket küldték kispadra többszörös helytelen munkahelyi viselkedés miatt.

Az ügy pedig gördül tovább, most három vezető beosztású dolgozó mondott le posztjáról annak az „átfogó folyamatnak a részeként, amellyel a cég szeretné a munkahelyét fejleszteni és megerősíteni”. A három érintett a vezető kreatív tisztviselő, Serge Hascoët, a kanadai stúdió ügyvezető igazgatója, Yannis Mallat és a globális emberi erőforrások részleg feje, Cécile Cornet.

A Bloomberg értesülései szerint ezek közül a legnagyobb hal Serge Hascoët, aki „minden Ubisoft játékért felelt”, és „egyetlen szóval adhatott zöld utat vagy kaszálhatott el projekteket”. A helyét ideiglenesen a Ubisoft vezérigazgatója és társalapítója, Yves Guillemot vette át.