Régóta -- sokak szerint túl régóta -- várunk már a Half-Life 2-saga záró epizódjára, ám mindhiába. A Valve hol a Team Fortress 2 következő frissítését kalapálja, hol egy újabb zombirohamra készül, hol pedig a portáltechnológiával kísérleteznek. És habár ezek mind kiváló játékok lettek, azért jobban örülnénk kedvenc elméleti fizikusunk legújabb kalandjának, kár, hogy a cég erről semmit sem hajlandó elárulni, csupán viccelődnek.

A fejlesztők vezető írója, Chet Faliszek a news.com.au stábjának azt mondta, hogy a játék főhőse egy időutazó, s a G-Man valójában Gordon Freeman, aki egyben Alyx dédnagyapja is, majd az ezt követő telefonbeszélgetés során, mikor a játék megjelenése került szóba, Faliszek azt színlelte, hogy szakadozik a vonal, ami csodálatos módon megjavult, mikor a Portal 2-re terelődött a téma.

A Valve tehát továbbra is kerüli ezt a kényes témát, de talán a Portal 2 premierje után már nyitottabbak lesznek, elvégre Gabe Newell három nagy meglepetést ígért; az egyik talán pont a játék megjelenési dátuma lesz.