AC: Brotherhood: béta és PC-s késés
A Ubisoft amellett, hogy tudatta, mi várható a játék bétatesztjében, hírül adta azt is, hogy Ezio római missziójára PC-n még várnunk kell.
A hírünk második szakasza PS3-al rendelkező olvasóinknak szól, a kiadó ugyanis elárulta, mikor indul és mit tartalmaz a játék PlayStation 3-exkluzív multiplayer bétatesztje. A tesztperiódus csak az előrendelőknek (a GameStop és a GAME áruházai vesznek részt a promócióban) szól, akik október 4-től (Észak-Amerikában szeptember 13-tól) kilenc különböző bérgyilkost megtestesítve vehetnek részt kétféle játékmódban. A négy felfedett karakterhez most díszes kártyákat is kaptunk, melyen olvashatjátok a leírásukat:
És akkor térjünk rá a bétában szereplő játékmódokra: a Wanted lényege, hogy a kör végén a legtöbb pontot érjük el a kijelölt célpontjaink meggyilkolásával, miközben a lehető legkevesebbszer kapnak el az üldözőink. A másik, Alliance névre keresztelt mód pedig ehhez nagyon hasonló -- az alapvető szabályok ugyanazok --, csak itt szövetkezhetünk egy másik játékossal.
A nyolc főt támogató meccseknek Róma egyik körzete és a Gandolfo kastély ad majd otthont. Reméljük mi is részt vehetünk a bétában, hiszen akkor a videoteszt sem maradhat el!