• Március 30-ról május 29-re halasztották az Agony megjelenését
  • Most már viszont így is nyakunkon a játék
  • Ennek örömére a fejlesztők elárulták, hogy 7 befejezés is lesz majd

Igencsak rájárt a rúd az Agony fejlesztőire az elmúlt hónapokban. Először a március 30-ai megjelenést kellett május 29-re csúsztatniuk, hogy legyen idejük tökéletesre csiszolni az alkotásukat, utána pedig az is kiderült, hogy kicsit visszább kellett fogniuk az igencsak brutálisnak ígérkező játékból, hogy az elkerülje a legdurvább, „csak felnőtteknek” besorolást.

Most viszont végre vidámabb hírek is érkeztek a Madmind Studio háza tájáról, hiszen a fejlesztők jelezték, hogy az Agony nem kevesebb, mint 7 befejezéssel büszkélkedhet majd. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy mindehhez körülbelül 12 órás játékidőt ígérnek akkor azért látható, hogy az Agony képében egy igen csak tartalmas horror programra tehetünk majd szert.