• Az Agony-t a média egyöntetűen rossz játéknak titulálta
  • A legtöbb helyen 3-4 pontot kap a 10-ből
  • A játékmenettől a grafikán át a hangokig minden téren rosszul teljesít
  • Kiszivárgott az öt kivágott jelenet, amik közül néhány tényleg meglehetősen brutális

Kezdjük akkor a rosszabb hírrel: a sajtó első tesztjei alapján az Agony nem egy rossz, hanem egy pocsék játék. A Gamespot például mindössze 3 pontot adott rá, és csupán a környezet innovatív megtervezését tudta a pozitívumok között felhozni, míg a negatívumok között az unalmas ellenfelek, a játék méretéhez képest csigalassú játékmenet és a pocsék puzzle és chackpoint-rendszer szerepel.

Az amerikai IGN sem magasztalta az egekbe, 4 pontjához csupán annyi kommentárt tudott hozzáfűzni, hogy az Agony minden aspektusából nézve agonizál. A GameInformer is csupán 3,5 pontot osztott ki a 10-ből, de az itteni kolléga már a környezetet sem tudta méltatni, mert szerinte a legtöbb esetben olyan sötét van a játékban, hogy semmit sem látni.

A legtöbb teszt megegyezik abban, hogy az Agony ellenfelei ötlettelenek, a játékmenet idegtépően lassú, a mentési rendszer rettenetes, a folyamatosan ismétlődő, minimális változatosságot produkáló hangok idegesítőek, a feladványok pedig logikátlanok. Szóval pokoli játék, de nem a jó értelemben.

Emellett a minap kiszivárgott az az öt jelenet, amit a Madmind emberei a cenzúra miatt kénytelenek voltak kivágni. A Youtube-ról rendre eltávolították őket, de a Daily Motionon „hála az égnek” még fellelhetőek, és azért három esetében megértem, hogy a cenzúra fennakadt rajtuk és kivágatta.

A Killing Children as a Demon az egyik ilyen, bár szerintem még ez a mérsékeltebb. Ugyan démonként csecsemőket kell irtanunk, azok inkább tűnnek démoni gnómoknak, mint ártatlan babáknak. Ilyen viszonylatban pedig nem tűnik brutálisabbnak a megölésük, mint a Dead Space 1-2-ben vagy a Doom 3-ban a babadémonok ritkítása.

A Simulation of Butt Physics valószínűleg a csupasz női démon hátsó miatt eset ki, de ezt én nem tartom indokoltnak, ugyanígy a Checking the Health of the Fetus is kicsit fejvakarós. Oké, hogy késsel akarják megnézni, hogy a magzat él-e, de látni igazából semmit sem látunk.

A The Raping of Succubus és a Birth of Onoskelis kivágása viszont teljesen érthető. Az egyikben belső nézetből erőszakolhatunk meg egy szukubuszt, és semmit sem takarnak ki, a másikban meg a drága mama szimplán kitépi magából az újszülöttet. Persze nyilván egy pokolban játszódó játéktól az ember brutális és kifordult dolgokat vár, de ennél a két jelenetnél szerintem a fejlesztők már átestek az öncélú ló túloldalára.

A kivágott jeleneteket e sorok alatt megtekinthetitek, de szigorúan 18 éven felülieknek szól!