• Akár Xboxon is kiköthetett volna a Marvel's Spider-Man
  • A Microsoft azonban elutasította a Marvel exkluzív ajánlatát

A Marvel's Spider-Man a legnépszerűbb PlayStation-exkluzívok egyike, azonban úgy fest, hogy akár teljesen máshogy is alakulhatott volna a közkedvelt hálószövögető videójátékos karrierje. Ahogy azt egy Resetera felhasználó kiszúrta, Steven L Kent The Ultimate History of Video Games, Volume 2 című könyvében ugyanis a Marvel Games feje, Jay Ong megosztott pár érdekes részletet. Ong elmondása alapján, miután nem voltak megelégedve az Activision által készített játékok minőségével, közös megegyezéssel szerződést bontottak, és új partner után néztek. Ekkor jött a képbe a Sony és a Microsoft, akiknek a Marvel exkluzív partnerkapcsolatot ajánlott. 

A Microsoft Ong szerint ekkor épp az Xbox saját IP-ire fókuszált, így nem élt a lehetőséggel, mely után a Sony következett, ahol Adam Boyes és John Drake ült 2014 augusztusában a tárgyalóasztalhoz. Ong előadta nagy álmát, hogy felülmúlják az Arkham-sorozat sikerét legalább egy, vagy akár több játékkal is. Erre a Sony válasza egy AAA, PlayStation-exkluzív Pókember-játék volt, amit még felvásárlása előtti, de már akkor is a Sony egyik legfontosabb partnereként emlegetett Insomniac Games gondos kezeire bízott. Így született meg a Marvel's Spider-Man.