Továbbra is tart a G2deal szoftveráruház nagy, nyári leárazása, ahol nemcsak a Microsoft operációs rendszerét és szoftvereit, de sok egyéb hasznos programot és játékot is óriási kedvezményekkel szerezhetsz be. Ráadásul ahogy megszokhattátok, a PC Guru kuponkódjával további engedményhez juthattok hozzá.

Alig több mint három hónap múlva lényegében befejezi hivatalos pályafutását a Windows 7, hiszen 2020 januárjában a Microsoft teljesen beszünteti az előző operációs rendszer támogatását. Ez azt jelenti, hogy nem érkeznek új, ingyenes frissítések hozzá és megszűnik a hivatalos terméktámogatás is. A vállalat innentől egyetlen konzumer rendszerre fókuszál, a Windows 10 ugyanis folyamatosan frissül biztonsági tapaszokkal és új funkciókkal, a biztonságról pedig a beépített Windows Defender gondoskodik.

g2deal-19okt.jpg

A G2deal webáruházban rendkívül jó áron vásárolhatsz meg számos népszerű szoftvert, köztük a Windows 10 rendszert, valamint az Office 2016 és az Office 2019 kiadásait - akár az átlagár tizedéért. Az TPCGURU20 kuponkód beváltásával 20% további kedvezményt érvényesíthetsz, melynek köszönhetően az alábbi árakon szerezheted be a szoftvereket.

További 5% kedvezményt kaphat az, aki UCreditPro-n keresztül fizet - garantálva legalább 25% -ot! Íme néhány az alább elérhető ajánlat:

A G2deal nagyszerű csomagokat is kínál! A már alacsony árakból 30% kevezmény jár a TG2DOFFICE2019 kuponnal, a 35%-os engedményhez pedig UCreditPro fizetéssel érhető el.

TPCGURU10 kuponkód használatával 10% kedvezmény jár a FIFA 20 PC-verziójára, illetve a 12 hónapos Xbox Live előfizetésre is.

Miért a G2deal?

A G2deal egy gyorsan növekvő online platform, mely programokat, játékkódokat, feltöltőkártyákat, vírusirtókat és biztonsági szoftvereket kínál remek árakon, gyors, e-mailes kézbesítéssel. Több mint tíz év tapasztalattal és kiváló felhasználói visszajelzésekkel a háta mögött rohamosan terjeszkedik világszerte.

Gyors vásárlás, könnyű fizetés!

A G2deal-en a vásárlás könnyebb nem is lehetne! Rendelés után nem sokkal e-mailben érkeznek meg a termékkódok, nem kell napokig várni! Bármilyen kérdéssel bátran forduljatok az ügyfélszolgálathoz! A cég a PayPal használatát ajánlja a fizetés leggyorsabb lebonyolításához.

Az ajánlat hirdetés, így nem a PC Guru, hanem a G2deal akciója, amiért semmilyen felelősséget nem vállalunk!