• A THQ Nordic felvásárolta az Alone in the Dark jogait
  • A túlélő horror mellé pedig a 2005-ös Act of Wart is beszerezte
  • Mindkét franchise jogai az Atarinál voltak eddig

Nagyon úgy tűnik, hogy a THQ Nordic egyszerűen nem tud leállni a nagybevásárlással. Az osztrák kiadó a nyarat a HandyGames felvásárlásával kezdte, szűk két hete pedig megszerezte a Kingdoms of Amalur jogait is. Most pedig két újabb franchise-t sikerült megszerezniük, méghozzá az Act of War című RTS-t, valamint az Alone in the Darkot.

Az Act of War egy 2005-ös modern környezetben játszódó stratégia játék, míg az Alone in the Dark gyökerei ennél is mélyebbre nyúlnak vissza. A túlélőhorror sorozat 1992-ben debütált, és igen nagy sikert aratott, azonban a folytatások sajnos már nem tudtak felérni az első rész sikereihez, az utolsó 2008-as nagy büdzséjű címet például a sok bug miatt szidták a játékosok. Mindkét franchise jogai az Atarinál voltak eddig, kíváncsian várjuk, hogy a THQ Nordic mihez kezd velük.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!