Az Amerikai pite színésznője egy hét alatt egymillió dollárt kaszált az OnlyFansen

Shannon Elizabeth fiókja repülőrajtot vett az előfizetéses tartalomszolgáltatónál.

Az Amerikai pite egyik ikonikus „szomszéd lánya”, a most 52 éves Shannon Elizabeth még április 16-án indított saját fiókot az OnlyFansen - és úgy tűnik, hogy ez anyagilag jövedelmezőnek bizonyul. A Variety belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a színésznő „hétszámjegyű bevételt ért el az első hetében a platformon”, úgy tudni, hogy több mint az 1,2 millió dollárt keresett. 

Elizabeth a 2000-es évek egyik szexszimbóluma lett, köszönhetően az orosz cserediák, Nadia szerepének az Amerikai pite-tinifilmekben, de játszott az első Horrorra akadvában, a 13 kísértet című horrorban és Jay és Néma Bob visszavág című vígjátékban is. A színésznő nemrégiben vált el a férjétől, a People magazinnak pedig az OnlyFans-fiókjának indítása előtt elmondta, hogy belefáradt abba, hogy Hollywoodban dolgozik, ahol „mások irányították a karrierem történetét és kimenetelét”.

Az egész karrieremet Hollywoodban töltöttem, ahol mások irányították a karrierem történetét és kimenetelét. Ez az új fejezet arról szól, hogy ezen változtassak, hogy megmutathassam egy szexibb oldalamat, amit senki más nem látott, és közelebb kerüljek a rajongóimhoz. Az OnlyFans lehetőséget ad arra, hogy valami többet kínáljak, egy kulisszák mögötti, filter nélküli betekintést az életembe, és egy olyan őszinte kapcsolatot, amelyet egyetlen más platform sem tesz lehetővé. 

Az Amerikai pite sztárja nincs egyedül ezzel a húzással. Az OnlyFans az elmúlt években egyre több ismert nevet vonzott, köztük Carmen Electra, Bhad Bhabie vagy Mia Khalifa is aktív a platformon. Sőt, a Maffiózók és a kemény motorosok 54 éves színésznője, Drea de Matteo tavaly arról is beszélt, hogy az itt szerzett bevétele mentette meg az otthonát, amikor a kilakoltatás fenyegette. Jessie Cave, aki a griffendéles Lavender Brownt játszotta a Harry Potter-filmekben, tavaly indított fiókot az OnlyFansen, a tartalmaival saját elmondása szerint a hajfetisisztákat célozza meg. 

Borítókép forrása: Miramax Films