• Megjelentek az első Among Us szoftveres csalások
  • A fejlesztők már dolgoznak ezek elhárításán

A 2020-as év már hozott egy tündérmesébe illő sztorit, amikor is egy indie multiplayer játék végül sokkal nagyobb siker lett annál, mint amire a fejlesztők számítottak: ez volt a Fall Guys, amely továbbra is szárnyal, hamarosan pedig a második szezon is elstartol. De az idei évnek van egy másik hasonló, még frissebb története is, melynek főszereplője az Among Us, amely valójában már tavaly megjelent, de az elmúlt hetekben lett csupán felkapott a streamereknek hála, akik óriási lavinát indítottak el. Ma már milliók játszanak a játékkal, melyben az a cél, hogy egy imposztort kell leleplezni.

among-us-mar-itt-is-felutottek-a-fejuket-a-csalok.jpg

...ahol pedig több millió játékos van, ott előbb-utóbb felütik fejüket a cheaterek is sajnos. Az Among Usban már alapból is könnyű csalni azzal, ha a barátok súgnak egymásnak, miután valamelyikük meghalt (hogy ez miért jó, azt persze már ne tőlünk kérdezzétek – nem véletlenül javasolják, hogy ha lehet, akkor csak barátokkal játsszunk, ne random emberekkel vegyülve), nemrég azonban a szoftveres csalások is felbukkantak. A lenti videóban például egy olyan hack látható, ahol nemcsak az imposztor szerepet ölthetjük magunkra, de egy csomó minden ki-bekapcsolhatunk emellett.

A jó hír az, hogy a fejlesztők már dolgoznak a cheaterek kivédésén: egyrészt be fogják vezetni a felhasználói fiókokat, másrészt pedig szerver és kliens oldalon is csalásellenes megoldásokat fognak alkalmazni. Mindemellett pedig egy csomó egyéb újítás is készül, hiszen a hirtelen jött népszerűség következtében igyekeznek minél inkább kiszolgálni a friss igényeket.