Anthem – Már az első nap javítani fogják

Bár még van pár nap az Anthem megjelenéséig, már tudni, hogy az első napi patch több súlyos hibát is kijavít.

Az Origin Access Premier előfizetői már bele is vetették magukat az Anthembe, de a többieknek még várni kell péntekig, a játék ugyanis akkor jelenik meg hivatalosan. De talán jobb is, mert mint kiderült, van néhány kellemetlen hiba a programban. Például a quickplay mód akár az utolsó küldetésbe is be tud dobni, akár teljesítetted, akár nem. És ez csak az egyik, amit a készítők kijavítanak a startra: a közelgő első napi patch több súlyos problémát is megold.

Nem fognak láthatatlan ellenfelek lövöldözni ránk, ha játék közben streamelünk és lassú a merevlemezünk. Ami még jobb, hogy ha szóba elegyedünk valakivel az erődben, az Anthem már nem fog szétkapcsolni vagy összeomlani. A loading screen mindig teljesen be fog tölteni, és a hangok sem tűnnek majd el véletlenszerűen. A ládák kinyitása után is mindenki megkapja majd a creditet, végre mentésre kerülnek az Xbox beállítások, a trialok teljesítésével mindig bejuthatunk a sírhelyre, és javulni fog a teljesítmény is.