A Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori (Monster: The Jeffrey Dahmer Story) óriási siker lett, de komoly felháborodást váltott ki, mert sokak szerint a valódi tragédiát szórakoztatóipari termékké silányította. Az áldozatok családjai nem kaptak értesítést vagy beleszólást, így a részletes, sokkoló jelenetek számukra újra feltépték a sebeket. A kritikusok szerint a sorozat szenzációhajhász és horrorisztikus, helyenként mintha szándékosan áldozatnak állítaná be az egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkost, miközben a bűncselekmények hátterében álló rendszerszintű rasszizmust és homofóbiát csak felületesen érinti. További vitát keltett, hogy a Netflix kezdetben az LMBTQ-kategóriába sorolta a produkciót, amit sokan sértőnek tartottak. Összességében a fő gond az volt, hogy a sorozat a borzalmakat látványos drámaként mutatta be, miközben figyelmen kívül hagyta azt, hogy az áldozatok és hozzátartozóik vajon mit érezhetnek ezeket végignézve.
Az biztos, hogy a Szörnyeteg a lehető legjobbkor jött. A Netflix egyik legkeresettebb kategóriájának számít a true-crime, avagy a valódi bűncselekményeket bemutató dokufilmek és sorozatok sokasága, úgyhogy kijelenthető, hogy az előfizetők többsége egyszerűen ki van éhezve a borzalmakra. Azonban egyes kritikusok szerint a sorozat a borzalmakat gyakran sokkoló, szinte horrorisztikus látványelemekkel tálalta, ami inkább szórakoztatásnak, mint tényszerű feldolgozásnak hatott. Ettől függetlenül a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori hatalmas siker lett és idehaza is rengeteg rajongót szerzett. A második szezon (Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori) egy fokkal visszavett az erőszakból és jobban működött tárgyalótermi drámaként – ráadásul nagyszerű alakításokat láthattunk benne. Októberben viszont a Netflix visszatért a sokkoláshoz. A Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori központi karaktere nem más, mint Ed Gein, a Plainfieldi mészáros. Ebben a szezonban mélyebb betekintést kapunk a Charlie Hunnam által alakított, ügyetlen, a társadalom által kitaszított Ed Gein és édesanyja életébe – ugyanakkor Ryan Murphyék másokat is bevonnak a történetbe, miközben ide-oda ugrálnak az időben.
Az évad Edward Theodore Gein történetén alapul, aki sírokat fosztogatott, illetve később kiderült, hogy több nőt is meggyilkolt. Gein a helyi temetőkből lopta el a holttesteket, és a bőrükből és más testrészeikből ruhákat és emléktárgyakat készített. Tettei annyira borzalmasak voltak, hogy több (horror)filmet, játékokat, dalokat és persze könyveket is inspiráltak. Nélküle ma nem létezne a Psycho, A texasi láncfűrészes mészárlás vagy épp A bárányok hallgatnak, sőt talán a Szörnyeteg-franchise sem. A sztori dióhéjban annyi, hogy adott Ed (Charlie Hunnam), aki teljesen alá van rendelve az anyja, Augusta (Laurie Metcalf) minden akaratának. A mami különösképp tiltja őt a nőktől, ami miatt Ed-ben valami rendkívül furcsa, torz világ kezd kialakulni, ahogy a szexuális vágy egyre inkább eluralkodik rajta. Anyja halála után pedig ez az egész szilánkokra törik. Ed elméjében összemosódik a valóság és a képzelet, a jó és a rossz, miközben már azt sem tudja eldönteni, hogy élő vagy halott emberek beszélnek hozzá. Az alkotók szándéka szerint az évad nem pusztán a tényeket mutatja be, hanem megkísérli feltárni az elkövető motivációit, belső világát és pszichológiai hátterét is. Az Ed Gein-sztori azzal az alapkérdéssel játszik, hogy vajon a szörnyeteg születik vagy kialakul az emberi környezetben? Ezzel lényegében nem pusztán a gyilkosságokra koncentrál, hanem mélyebben boncolgatja Gein kapcsolatát anyjával, magányát, mentális állapotát, és azt, hogyan vált egyfajta múzsájává a horrorfilmek világának.
Az alkotók jó előre kihangsúlyozták, hogy nem az a céljuk, hogy Gein-t pusztán rémségként mutassák be, hanem emberi, néha ellentmondásokkal teli alakként – még ha ez az alak sok esetben hátborzongató tettekre is képes. És itt van a kutya elásva. Ezzel a megközelítéssel ismét elérik, hogy Dahmer után az alkotás mitikus réteget vonjon Gein története köré, és átengedje a fikció elemeit, magát a főszereplőt pedig egy esendő, szánni való áldozatnak mutassa be, kinek életében a valódi szörnyeteg az tulajdon édesanyja volt. Ed és Augusta Gein kapcsolata kulcsfontosságú volt a sorozatgyilkos életében, és több neves szaklas szerint meghatározta a férfi pszichológiai fejlődését. Augusta szélsőségesen vallásos volt, főleg az Ószövetség bűnről és büntetésről szóló részeit hangsúlyozta, és a világot alapvetően romlottnak látta. Gyermekeit, különösen Ed-et, arra tanította, hogy a nők – kivéve az anyákat – a bűn forrásai, és a szexualitás szégyenletes. A család egy elszigetelt wisconsini farmon élt, és Augusta szigorúan korlátozta a külvilággal való kapcsolatukat; Ed ritkán járt iskolába, barátai nem voltak, így gyakorlatilag csak az anyjával és testvérével érintkezett. Ez a kontrolláló és érzelmileg bántalmazó kapcsolat ambivalens kötődést alakított ki Ed-ben: bár gyakran megalázta az anyja, ő rajongásszerűen ragaszkodott hozzá. Augusta halála 1945-ben hatalmas érzelmi űrt hagyott benne, amelyet soha nem tudott feldolgozni. A pszichológusok és kriminológusok szerint ez a szigorú, vallási fanatizmussal átszőtt anya-fiú kapcsolat jelentősen hozzájárult Gein későbbi mentális zavaraihoz és a hírhedt bűncselekményeihez, beleértve a sírrablásokat és azt, hogy emberi testekből készített tárgyakat.
Viszont míg a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori visszafogottabban kezelte a borzalmakat (az áldozatok emléke miatt), addig a Menendez-fivéreknél már telibe láthattuk, amint Javier Bardem fél feje lerobban egy lövéstől, az Ed Gein-évad pedig minden eddiginél messzebbre merészkedik a szörnyűségek bemutatásában. Kibelezett, félbevágott holttestek, levágott emberi fejek, lenyúzott arcok maszkként való viselése… a Netflix mindent feltett a sokkolásra, a megbotránkoztatásra és arra, hogy a néző gyomra felforduljon a sorozatot nézve. Persze ha nagyon bele akarunk menni a részletekbe, akkor vitatható, hogy Gein-t be lehet-e sorolni a tipikus értelemben vett sorozatgyilkosok közé, mivel bűncselekményei sokkal inkább groteszk, rituális jellegű exhumálások és művészi szintű test-átalakítások voltak, mintsem sorozatos emberölések sokasága. Tisztában voltak ezzel a Netflixnél is, ezért behoztak mellékes cselekményszálakat. Láthatjuk, hogy Alfred Hitchcock (Tom Hollander) miként építette bele Gein személyiségét a Psyho-ba, vagy hogy Tobe Hooper hogyan jutott el addig, hogy Bőrpofának lenyúzott emberi bőrből készült maszkot kell viselnie és mániákus módjára láncfűrészt lóbálnia az út közepén. Az átmenetek gyönyörűek. Mikor az alapvetően 50-es évekbeli settingből egyszer csak átváltunk A bárányok hallgatnak ikonikus táncjelenetére, vagy A texasi láncfűrészes mészárlás forgatására, az hidegrázós pillanat.
Ráadásul horror-rajongóknak igazi csemege lehet ez a szezon. Rendkívül elmés megoldás, hogy több beállítás, háttérelem vagy kameramozgás egy az egyben lett átemelve ezekből a későbbi horrorfilmekből. Tobe Hoopernél a ház felé haladó, alacsony kameraszög, a Psycho esetében pedig a Bates Motel jól ismert ablakból leselkedő sziluett behozása mind-mind olyan apróságok, amik csak azoknak fognak feltűnni, akik jól ismerik ezeket a klasszikusokat. Kiemelten fontos mellékszereplő még Adeline Watkins (Suzanna Son), aki egyfajta romantikus kapcsolatban áll Ed-del, legalábbis a sorozat ezt igyekszik bemutatni – de a valóságban más volt a helyzet. Ahogy már megszokhattuk, a Szörnyeteg több ponton eltér a valódi, megtörtént eseményektől. Gein valóban fosztogatott sírokat, hazavitt holttesteket és a lenyúzott bőrükből különféle tárgyakat készített, sőt viselte is ezeket a bőröket. De például sosem evett a holttestekből és arra sincs bizonyíték, hogy ő végzett volna a testvérével, az pedig végképp nem igaz, hogy láncfűrésszel kergetett embereket. Ugyanígy csupán a megbotránkoztatás miatt került be a nekrofília is, amire a való életben soha nem találtak bizonyítékot. Ezek a néző számára sokkolóak lehetnek, de akik jól ismerik az egész ügyet, már felhúzhatják a szemöldöküket, hogy itt bizony valami sunyiság van a háttérben.
Szerintem a Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori két pont miatt fontos. Egyrészt ott van Charlie Hunnam, aki akkorát alakít, hogy beleremeg a ház. Az egyébként Angliából származó Hunnam alaposabban utánajárt Ed Gein életének, mint maga a Netflix: sikerült megszereznie egy rögzített interjút, amit akkor készítettek a rémséggel, miután letartóztatták. Ez alapján változtatta el a hangát Hunnam a forgatás során és emiatt lett ez a vékonyabb, cincogó orgánuma, amit a magyar szinkron is átvett. Jól mosolyogtam azon, hogy egyes nézők nekiálltak kritizálni a magyar szinkront emiatt, holott az eredeti hang pontosan ugyanilyen. Az alkotók mertek kockáztatni abban, hogy nem pusztán a rémséget mutatják meg, hanem igyekeznek belemászni az emberi motivációkba, az őrültség felé vezető út állomásaiba. Épp emiatt számomra a harmadik évad legnyomasztóbb pillanatai pontosan azok, mikor Ed egy oszló hullával beszélget a félhomályban, vagy női ruhákban mászkál a lelakott házában. Az atmoszféra nagyon erős ebben a felvonásban. A rideg téli táj, a Gein-ház lepusztult, dohos szobái, málló tapétái és orrfacsaró bűze a képernyőn keresztül is átjön – és ehhez csak hozzátesz az Emmy-díjas Mac Quayle (Mr. Robot) által komponált zene.
A Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori nem egy könnyű néznivaló. Felkavaró és gyomorforgató, ugyanakkor rendkívül profi rendezés áll mögötte és Charlie Hunnam vitán felül élete alakítását nyújtja benne – már készítheti is a helyet az Emmy-díjnak otthon. Megosztó lesz, hiszen akadnak majd, akik csak a sokk-faktort látják benne. Másoknak talán unalmas lesz, és abban is biztos vagyok, hogy az idei Halloween alkalmával egyre többen öltöznek majd kockás flanelingbe baseball-sapkával. De az évad igazi értékei a felszín alatt lapulnak. A Gein-ház mocskos titkokat őrző falai között, ahol egy beteg, skizofrén alak ül a sötétben és az akkor már több éve halott édesanyjával beszélget – ez az igazán félelmetes ebben a sztoriban.
A Szörnyeteg következő szezonja Lizzie Borden gyilkossági ügyét fogja feldolgozni
A képek forrása: Netflix, People
