• Brutális és véres kivégzésekkel érkezik az Assassin’s Creed Valhalla
  • Melyek a Mortal Kombat X-Ray támadásait idézik majd
  • Mindezt a játék rendezője, Benoit Richer árulta el Twitteren

Múlt hét vasárnap a Ubisoft Forward keretein belül végre részletesebben is bepillantást nyerhettünk az Assassin’s Creed Valhalla játékmenetébe (illetve lehetőségünk volt ki is próbálni a játékot, amiről itt írtunk), mely a vikinges témának megfelelően kellően brutálisnak és véresnek tűnik. A rajongók fantáziáját pedig különösképp megragadta egy pillanat, mikor a törő csontot, akárcsak a Mortal Kombat játékokban, röntgenfelvétel-szerűen mutatta a program.

Egy játékos rá is kérdezett a dologra az Assassin’s Creed Valhalla rendezőjénél, Benoit Richernél, aki legnagyobb szerencsénkre egy pillanatig sem habozott válaszolni. Richer elmondása alapján ezek a brutális kivégzések szerves részét képezik a játéknak, azonban nem fogunk minden sarkon beléjük futni: csak bizonyos körülmények között lesz lehetőségünk aktiválni ilyen mozdulatokat, ezekről azonban a rendező nem akart bővebben beszélni, hogy ne rontsa el a meglepetést.