• A Microsoft fegyverfejlesztésbe kezdett
  • Ezt állítják a redmondi cég alkalmazottai
  • Nyílt levelet írtak

"Nem arra szerződtünk, hogy fegyvereket fejlesszünk." - áll a Microsoft alkalmazottak nyílt levelében, amit a redmondi cég vezetőjének, Satya Nadellának és az elnöknek, Brad Smith-nek írtak a minap. A Microsoft november végén kötött 480 millió dolláros szerződést az amerikai hadsereggel az Integrated Visual Augmented System kifejlesztésére: a tech-óriás a HoloLens-et felhasználva az amerikai katonáknak olyan sisakokat fog készíteni, ami egyesíti a HoloLens előnyeit a katonai célokkal. A levél a "HoloLens a jót szolgálja, nem a háborút" címet kapta, amiben a következőket írták a cég veztőinek:

"Visszautasítjuk, hogy olyan technikát készítsünk, ami a háborús célokat és az elnyomást szolgálja. Megtudtuk, hogy a Microsoft azon dolgozik, hogy fegyvertechnológiákat adjon el az USA hadseregének, segítve az országunk csapásmérő erejét azokkal a technológiákkal, amiket mi építettünk. Követeljük, hogy legyen beleszólásunk abba, hogy mire használják fel azt a dolgot, amit sok év alatt megvalósítottunk."

A levél szerint a Microsoft eddig is licencelt technológiákat az Egyesült Államok Hadserege számára, de soha nem lépte még át azt a határt, ami a céget elválasztotta a fegyverfejlesztéstől. Ez most megtörtént, az IVAS-rendszer és a HoloLens egyesítésével a katonák könnyebben fognak ölni, a háború pedig egy élő videojátékká alakul majd, kiszakítva ezzel a katonákat a háború és a vérfürdő fájdalmas valóságából.

Mit gondoltok, igazuk van a levél íróinak?

hololens-army.jpg