Na hát ez is megtörtént. A modernkori Assassin's játékot gyenge szereplése után a sorozat visszatért a régmúltba, az Origins című résszel az Ubisoft pedig bebizonyította, hogy még mindig tudnak élvezetes játékot készíteni a sorozat számára. A három hét múlva boltokba kerülő új rész ezúttal a Földközi tenger másik partjára, az ókori Görögországba visz el minket, hogy két spártai harcossal tegyünk rendet a világban. 

A fejlesztés befejeződött, a játék elkészült, adta hírül az Ubisoft a sorozat hivatalos Twitter-csatornáján. Az aranylemezről szóló hír azt jelenti, hogy a játék készen áll a boltokba való kiszállításra. Reméljük, hogy az Odyssey-ben már újdonságot is látni fogunk, hiszen az Origins egyetlen hibája az volt, hogy minden elemét láttuk már a korábbi részekben, jó lenne már valami frisset is megtapasztalni.