Pont tegnap panaszkodtam, hogy szinte már minden héten arról írunk, hogy stúdiókat zárnak be, erre most érkezett a hír, hogy az EA újabb leépítéseket eszközöl, és bezárja a vancouveri Black Box stúdióját!

Október végén az EA jelezte, hogy a rossz második negyedéves teljesítményük után a munkásállományuk 6 százalékától (600 fő) megválnak, amitől 50 millió dolláros megtakarítás remélnek, de ez az összeg úgy látszik kevés, hiszen a cég ma közölte, hogy március 31-ig további 400 emberüket (a teljes állomány 4 százalékát) küldik el, valamint legalább kilenc stúdiójukat bezárják, vagy egybeolvasztják egy másik, nagyobb részleggel. A cég a drasztikus leépítés után körülbelül 120 millió dollárt fog megtakarítani, és jelezték, hogy a jövőben továbbra is megpróbálnak új játékötletekkel előállni, de néhány -- jelenleg ismeretlen -- játékukat el fogják kaszálni.

Elsőként a vancouveri Black Box stúdióját zárják be, ahol a Skate-játékok, és az utóbb időben csökkenő népszerűségű NFS-széria készült. A bezárás után a megmaradt dolgozók átvándorolnak a nagyobb Burnaby divízióhoz. Ha még emlékszünk, múlt héten az EA egyik ismeretlen munkatársa megjósolta a stúdió bezárását -- reméljük abban is igaza lesz, hogy a Criterion Games (Burnout-széria) veszi át az NFS-sorozatot.