A Battlefield, a The Sims, a Dragon Age és persze az EA Sports FC (korábban FIFA) tulajdonosa, az Electronic Arts (EA) elképesztő összeg fejében, mintegy 55 milliárd dolláros üzlet keretében felvásárlásra kerül, most kiderült, hogy a mögötte álló új tulajdonosok mindenképp szeretnék jobban hasznosítani a mesterséges intelligenciát a cég működésében. Mindez a Financial Times egyik cikkéből derül ki, amely szerint a tranzakcióban részt vevő személyek szerint a befektetők arra számítanak, hogy az AI-alapú költségmegtakarítások növelni fogják az EA jövőbeli nyereségét. Az egyelőre nem világos azonban, hogy az AI-t milyen mértékben és milyen konkrét célokra fogják használni. Például nem állítják, hogy a technológiára nagy mértékben támaszkodnának a játékfejlesztés során, és egyelőre az sem biztos, hogy az AI miatt bárkinek is veszélybe kerülhet a munkája az EA-nél, de a befektetők nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy a mesterséges intelligencia segítségével csökkenteni lehet valamiképp a költségeket.

Ez azért annyira nem meglepő, hiszen az EA korábban is meglehetősen optimista módon állt az AI használatához. Tavaly például Andrew Wilson vezérigazgató kijelentette, hogy „az AI különböző formái mindig is központi szerepet játszottak ebben a kreatív utazásban”, majd hozzátette: „Mindannyian emlékszünk arra, hogy az AI ellen játszottunk. Ez pedig a mai generatív AI innovációkba fejlődött tovább. Ez a figyelemre méltó technológia számunkra nem csupán egy divatos szó – ez a vállalkozásunk legfőbb lényege.” Szóval egyelőre még nehéz megmondani, milyen mértékben akarja a cég továbbfejleszteni a mesterséges intelligencia használatát. A megállapodás várhatóan a 2027-es pénzügyi év első negyedévében zárul le, és persze addig az AI is rohamos mértékben fog fejlődni, szóval mindez még a jövő zenéje. Az viszont biztos, hogy az EA új tulajdonosai nemhogy nem zárkóznak el az AI-tól, de egyenesen szorgalmazzák, hogy nagyobb szerepet kapjon a stúdió mindennapjaiban – akár a játékfejlesztések során is.

Borítókép forrása: Sergei Elagin (depositphotos)