• Belgium után az Egyesült Királyság is betiilthatja a loot boxokat
  • Igaz, csak a fiatalabb korosztály körében
  • Minderre akkor kerülhet sor, ha sikerült szerencsejátéknak minősíteni őket

Újabb fordulóponthoz ért a loot boxok körüli vita, mely még 2017-ben a Star Wars Battlefront 2 kapcsán robbant ki. Mint ismeretes, akkor a játékban található, eléggé fajsúlyos mikrotranzakcciók miatt sok állam és politikus elkezdte feszegetni a kérdést, hogy meddig mehetnek el a fejlesztők és a kiadók ezekkel a mechanizmusokkal, végeredményül pedig sok helyen szigorodott a loot boxok szabályozása, sőt, Belgiumban például be is tiltották ezeket.

Most pedig könnyen lehet, hogy az Egyesült Királyságban is valami hasonló fog történni. Az angolok még korábban felállítottak egy bizottságot, mely a loot boxok játékosokra gyakorolt hatásait vizsgálta, végül pedig arra jutott, hogy a mikrotranzakciók ezen módját nyugodtan egy kalap alá lehet venni a szerencsejátékkal. Amennyiben ezt sikerül a parlamenten is átverni, úgy a loot boxokat innentől ugyanazok a törvények korlátoznák, mint a szerencsejátékokat, és így pl. ki kéne őket venni minden fiatalok körében népszerű játékból is.

a-loot-boxokat-hirdeti-az-nba-2k20-legujabb-trailere.jpg