Természetesen mivel egy Assassin’s Creed-játékról van szó, a jelen sem maradhat ki a repertoárból, ám ezúttal nem lesz dolgunk Desmonddal. A Ubisoft már korábban kijelentette, hogy végeztek a széria központi karakterével, ehhez az álláspontjukhoz pedig tartják is magukat. Az Assassin's Creed IV-ben így nem egy adott karaktert irányítunk, hanem -- kis ferdítéssel -- mi magunk vagyunk a múltban kutató alak, konkrétan egy Abstergónál dolgozó asszisztens szerepét öltjük magunkra, aki mindent ki akar deríteni Edward titokzatos múltjáról. A cég közlése szerint a harmadik rész eseményei után a játékvilág és a való élet összefonódott; mi magunk is részei vagyunk mostantól az Assassin’s Creed-univerzumnak, s mindez valamilyen formában a játékmenetbe is be fog szövődni várhatóan kapcsolódó minijátékok és alkalmazások formájában, illetve a közösségi élmény is erősen előtérbe fog kerülni -- Single Connected Player, ahogy a fejlesztést vezető Jean Guesdon jellemezte a szóló kampányt.

Az első Assassin's Creed IV részletek

A sok hajózás ellenére lopakodásra is lesz bőven lehetőségünk.

A Ubisoft egyelőre nem volt hajlandó beszélni a multiplayer módról, de biztosítottak arról, hogy erről sem feledkeznek meg, illetve a következő generációs konzolokat érintő különbségekről is csak nagy vonalakban nyilatkoztak, mondván hogy részletesebb grafikára és összetettebb fizikára számíthatunk majd -- utóbbi főleg a tengeri ütközetek során fog megmutatkozni. A játékot mellesleg összesen nyolc (!) csapat készíti szoros együttműködésben, de a munkálatokat a Ubisoft Montreal vezeti és koordinálja.

A hivatalos álláspont szerint az Assassin's Creed IV: Black Flag november elsején fog megjelenni Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Nintendo Wii U-ra. A PlayStation 4-es, illetve a PC-s verzió még nem kapott dátumot, valamint a következő generációs Xboxról sem volt még szó, de várhatóan ennek a bejelentésére várnak, ugyanis a célplatformok között a next-gen konzolokat többes számban emlegetik.

Black Flag: nálad várólistás?
Black Flag: nálad várólistás?
Te várod már az Assassin's Creed IV: Black Flag megjelenését?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!
1 2