A Mirror’s Edge kétségkívül megosztotta mind a játékosközönséget, mind a szaksajtót. Voltak, akiknek tetszett az újszerű, belső nézetű platformos játékmenet, de voltak olyanok is, akik szerint a játék városa lehetett volna sokkal nyitottabb, és több közelharc sem hiányzott volna, azonban az EA-nek mindenképpen jár egy piros pont, mert valami újjal próbálkoztak. A hosszú várakozásnak hamarosan vége, és mi, PC-sek is kideríthetjük, hogy mi jó, illetve mi rossz a játékban, hiszen a DICE bejelentette, hogy a számítógépes kiadás világszerte január 16-án fog megjelenni, kivéve Amerikában, ahol három nappal korábban lesz kapható.

Akik a viszonylag negatív kritikák ellenére is kedvelik a játékot, vagy csak odavannak a Time Trial játékmódért, most örülhetnek, hiszen januárban érkezik a játék első letölthető tartalma, ami tisztán Time Trial pályákból fog állni, de ezek egy érdekes, szürreális dizájnnal lesznek megáldva. A pályákon sem rendőrök, sem fegyverek nem lesznek, sőt a várost is a hátunk mögött hagyjuk, hogy semmi se terelje el a figyelmünket arról, hogy a legjobb időt fussuk. A DLC valamikor január végén fog megjelenni, PS3-ra, Xbox 360-ra és PC-re, azonban az ára egy kicsit borsos lehet némelyeknek, hiszen 10 dollárt (800 MS pont) fog kóstálni.