• Június 8-án jön a film
  • Ami állítólag egész korrekt lett

Az első, Michael Bay által rendezett és az eddigi legjobbnak tartott Tranformers-filmhez, illetve az Űrdongóhoz hasonlítják a széria hamarosan látható hetedik darabját. A Transformers: A fenevadak kora nagyon jól teljesített az első vetítéseken, a közösségi médiában a kritikusok és a civil filmrajongók egyaránt kellemes meglepetésről számolnak be. „Teljesen odáig voltam! – írja a Gizmodo kritikusa, Germain Lussier. – Erősen kezdődik, végig dübörög a 90-es évek fantasztikus hip-hopja, az emberszereplők nem kétdimenziós figurák, és igen nagyot szól a harmadik felvonás. Plusz a végén van egy olyan húzás, amitől majdnem kiestem a székből. Ennek a filmnek ott a helye az első Bay-opusz meg az Űrdongó mellett.” „Örömmel jelentem, hogy a Transformers: A fenevadak kora a franchise egyik legjobb darabja – vélekedik Steven Weintraub a Collidertől. – Végig roppant szórakoztató, klasszul néznek ki a trükkök, szélsebesek az akciók, mégis mind teljesen követhető. A felnőttek gyakran tapsoltak a teremben, a gyerekek pedig minden poénon nevettek.”

A civil nézők szinte egyöntetűen azt emelik ki, hogy Anthony Ramos bevált új főszereplőként, és Pete Davidson komikus is telitalálat a Mirage nevű Autobot hangjaként. Az egyik kommentelő úgy foglalja össze a lényeget, hogy a Transformers: A fenevadak kora egy új széria ígéretes kezdete. Iparági becslések szerint a Transformers: A fenevadak kora 70 millió dollár körüli nyitóhétvégét tud produkálni az észak-amerikai mozikban, ez több mint háromszor annyit, amennyit az Űrdongó hozott öt évvel ezelőtt.