• Az Epic becslései szerint 854 millió dollár veszteséget termel majd az Epic Store 2024-ig
  • Persze ez nem jelenti azt, hogy a stúdió is veszteségesen üzemelne
  • Tim Sweeney korábban már kifejtette, hogy befektetésként tekintenek erre az összegre

Az Epic Store gyakorlatilag a megalakulása óta egy elég agresszív üzleti stratégiát követ: sorra jelentik be az exkluzív játékokat, emellett pedig minden héten ingyen osztogatnak egy vagy több címet, ez pedig a jelek szerint elég sokba kerül a stúdiónak. Április elején például kiderült, hogy a digitális áruház mind 2019-ben, mind 2020-ban elég nagy veszteséget termelt, az illetékesek becslései szerint pedig ez a közeljövőben sem fog változni.

Legalábbis ezt sugallja egy bírósági dokumentum, mely az Epic és az Apple jogi vitája kapcsán került a nyilvánosságra. Ennek alapján a stúdió úgy számol, hogy a digitális áruház 2024-ig bezárólag 854 millió dollárjukba fog fájni, ami azért nem egy kis összeg, akárhogy is nézzük. Fontos persze leszögezni, hogy ez csak a Store-ra vonatkozik, maga az Epic ettől függetlenül működhet nyereségesen.

epic-games-store-innerspace-01.jpg