• Robert Kirkman nem figyelt oda
  • És olyasmit mondott a filmről, amit nem kellett volna
  • Spoileres tartalom következik!

Az Invincible (aminek már pörög a második évadja, amit remélem Ti is néztek!) alkotója, Robert Kirkman ellőtt egy komolyabb spoilert arról, hogy kit fog alakítani Steven Yeun az MCU-ban, pontosabban a jövőre tervezett Thunderbolts-filmben. Yeun egyébként az Invincible-ben a főszereplő, Mark Grayson szinkronhangja, de ismerhetitek a Balhé (Beef) című netflixes sorozatból is, ami elég nagyot ment nemrég. "Jó barátom, Steven Yeun fogja alakítani az Őrszemet a filmben" – árulta el Kirkman egy livestreamben, ahol a képregényrajzoló David Finch-csel jelent meg.

"Azt mondta, hogy most jött vissza egy jelmezpróbáról, amiben az Őrszemnek kellett öltöznie" – folytatta. "Azt hiszem, csak olyan szuperhősökkel foglalkozom, akik sárga és kék ruhában tűnnek fel." Kirkman később kapcsolt, hogy spoilerezett és hozzátette, hogy remélhetőleg ebből nem lesz semmiféle nagyobb balhé. A filmben feltűnik még Florence Pugh, Sebastian Stan (avagy a Tél katonája), de visszatér David Harbour, Wyatt Russell és Olga Kurylenko is megjelenik, mint Taskmaster – Harrison Ford pedig Ross tábornok szerepében teszi tiszteletét. A Thunderbolts a tervek szerint 2024. december 20-án érkezik a mozikba.