Az IO Interactive kapcsán szinte mindenkinek a 2000-ben indult Hitman-széria juthat az eszébe (a lövöldözés kedvelőinek pedig a két részt megélt Kane & Lynch), nem véletlenül, hiszen az elmúlt évtizedekben emberek (tíz)milliói barátkoztak meg a 47-es ügynök vonalkóddal ellátott tarkójával. Az új trilógiát magában foglaló Hitman World of Assassinations épp a napokban bővült egy olyan küldetéssel, amelyben maga Eminem bérli fel a hidegvérű bérgyilkost, jövőre azonban egy másik ügynök kalandjával kedveskednek nekünk a dánok.
Ahogy azt talán minden olvasónk tudja, 2026. március 27-én jelenik meg az ifjú James Bond kalandjait elmesélő 007 First Light, ami ugyan több szempontból is hasonlít a modern Hitman-ekre, ám ezúttal egy spéci kütyükben bővelkedő, többnyire lineáris mederben haladó TPS-sel lesz dolgunk, amelyben még egy Aston Martin volánja mögé is bepattanhatunk. Mindemellett a már említett World of Assassination további támogatásáról sem feledkezik meg a stúdió, valamint egy új fantasy IP-n is dolgoznak a fejlesztők, na de mi a helyzet a további Hitman részekkel? Erre a kérdésre adott meglehetősen biztató választ az IOI vezérigazgatója.
„Természetesen lesz még új Hitman” – mondta Hakan Abrak a Varietynek adott interjúban. „Jelenleg azonban erre az évre kell koncentrálnunk, jövőre pedig még több hírt kaptok majd a Hitman kooperatív módjáról, mert szerintem a közös móka egy nagyon-nagyon jó kiterjesztése az univerzumnak, éppen ezért felettébb érdekes mechanikákat és kombinációkat vezet majd be a World of Assassination-be. Utána viszont már a következő Hitman-ről is fogunk beszélni, mert természetesen lesz következő Hitman” – tette hozzá. Örülhetnek tehát azok, akik 25 év után sem unják még a kopasz halálosztót, hiszen biztosan elkészül a Hitman 4 – már ha egyáltalán ez lesz a címe. Egyelőre viszont azért kell imádkoznunk, hogy jól sikerüljön a 007 First Light, az eddigi látnivalók ugyanis hagynak némi kívánnivalót maguk után.
Borítókép forrása: Steam