Talán akad még itt olyan, mint én, akinek újdonság volt az alábbi sztori: a Windows XP néhány rendszerhangját egy crackelt Sonic Foundry Sound Forge programmal készítették. Akinek esetleg van olyan gépe, amin még Win XP fut, maga is utánajárhat a dolognak a WINDOWS\Help\Tours\WindowsMediaPlayer\Audio\Wav mappában. Ha az itt található hangfájlokat Jegyzettömbben nyitja meg az ember, és legalulra görget, láthatja, hogy a Microsoft a Sound Forge 4.5-ös verzióját használta az elkészítésükhöz. Igen ám, de a szövegben ott a "DeepzOne" kifejezés is. Az vajon mi lehet?

Nem más, mint a Radium nevű, feltörésekre szakosodott csapat társalapítójának a nickneve (a másik társalapító egy bizonyos "Sandor"!). A Radium kifejezetten zenei szoftverekre szakosodott, és ők terjesztették a Sound Forge 4.5-ös verziójának tört változatát is. Magyarán a Microsoft (vagy valamelyik külsős partnere, de akkor is) tört szoftvert használt operációs rendszerének néhány hangjának elkészítése során. Az esetre már 2004-ben fény derült, a cég viszont mindent tagadott, és állításuk szerint minden licencért fizettek. Hát hogyne! *kacsint

Borítókép forrása: Microsoft