20 évvel azután, hogy az újságírói álmokat dédelgető Andy az egy pillantásával gyilkolni tudó főszerkesztő, Miranda Priestly asszisztense lett, érkezik a mozikba a folytatás, amit ezúttal is David Frankel rendez, és amelynek forgatókönyvírójaként ugyancsak visszatért Aline Brosh McKenna. Az ördög Pradát visel 2 ugyanakkor nem csak egy szimpla nosztalgiavonat lesz: a trailer alapján a film kifejezetten a nyomtatott sajtó hanyatlására építi a konfliktusát.
A történet középpontjában Meryl Streep ikonikus karaktere, azaz Miranda Priestly áll majd, a Runway magazin legendás főszerkesztője, aki ezúttal nem kis feladat elé néz. A divatmagazinok világa ugyanis már közel sem ugyanaz, mint a 2000-es évek közepén volt, és Miranda kénytelen szembenézni azzal, hogy a befolyása bizony egyre inkább meginog.
Emily Blunt karaktere, Miranda egykori asszisztense szintén visszatér, ám már egy nagyhatalmú luxuscég-vezetőjeként, aki azzal az egyetlen dologgal rendelkezik, amire a Runwaynek a leginkább szüksége van – hirdetési pénzzel. Az első teljes értékű előzetes tanítvány és mestere közötti összecsapást ígér, amelyben jelen lesz Anne Hathaway is Andy Sachsként, ám hogy az ambiciózus újságíró pontosan milyen szerepet is tölt be a történetben, azt a trailer nem fedi fel. Az viszont biztos, hogy Andy már nem az a bizonytalan, pályakezdő bölcsészlány, mint egykoron, hanem egy olyan nő, aki pontosan tudja, mit kockáztatott – és mit nyert – Miranda mellett.
A folytatásban számos további régi arc bukkan fel, köztük Stanley Tucci, Tracie Thoms és Tibor Feldman, de az új szereplőgárda is kifejezetten nívós: Kenneth Branagh, Lucy Liu, Simone Ashley, B.J. Novak, Justin Theroux, Lady Gaga és Pauline Chalamet is csatlakozott a történethez.
Az ördög Pradát visel 2 április 30-án landol a magyar mozikban, az első, teljes értékű előzetest alább mutatjuk.
Borítókp forrása: 20th Century Studios