2023-ban jó lóra tett a Mattel Greta Gerwig Barbie babás filmjével, mivel szinte egyből popkulturális jelenség lett, most pedig egy újabb műanyag figurájuk kap egész estés filmváltozatot. He-Manről van szó, aki a '80-as években Dolph Lundgren jóvoltából már a nagyvászonra került, hamarosan pedig a Vörös, fehér és királykék és A rólad alkotott kép főszereplője, Nicholas Galitzine bicepszeiben is gyönyörködhetünk. Főellenségét, Skeletort a koponyaarcú Jared Leto játssza, de akad még pár ismert név a stábban, például Idris Elba, Camila Mendes és Alison Brie is.
A történet szerint Adam herceg sok év után tér vissza a szülőbolygójára, Eterniába, csakhogy hazatérve nem éppen idilli állapotok fogadják: szeretett hazája a gonosz Skeletor sötét uralma alatt áll. Adamnek így nincs más választása, mint újra felvállalni sorsát, és He-Manként harcba szállni a világ megmentéséért, amelyben természetesen régi szövetségesei is segítik majd.
A rendezői széket Travis Knight foglalta el, aki korábban a 2018-as ŰrDongót is dirigálta, az első reakciók pedig meglepően pozitívak, bár az általában megbízhatóbbnak tartott teljes értékű kritikák még hátravannak. A hazai mozikban június 4-én mutatják be a filmet.
Borítókép forrása: Amazon MGM