• Eredetileg augusztusban rajtolt volna a Baldur’s Gate 3 korai hozzáférésű verziója
  • Ez végül sajnos nem fog összejönni
  • A fejlesztők viszont hamarosan bejelentik a debütálás dátumát

Bár az eredeti tervek szerint még augusztusban megjelent volna a Larian-féle Baldur’s Gate 3 korai hozzáférésű verziója, sajnos nagyon úgy néz ki, hogy ebből végül nem lesz semmi. A szomorú hír közeledtét már lehetett sejteni egy ideje, hiszen a projekt körül mostanában igen nagy volt a csönd, de a dolog csak most nyert megerősítést a fejlesztők hivatalos bejelentésével.

A Larian emberei egy rövid Twitter üzenetben jelezték, hogy a Baldur’s Gate 3 korai hozzáférésű verziója mégse fog elrajtolni most augusztusban, viszont szerintük ez nem jelenti azt, hogy olyan sokat kell pluszban várni a játékra. Ráadásul az új megjelenési dátumot is hamar megtudhatjuk, ezt ugyanis augusztus 18-án jelentik majd be, Geoff Keighley segítségével.