A Project Aces csapata közzétette az Ace Combat 8: Wings of Theve fejlesztői naplóvideóját, amely amellett, hogy jónéhány eddig sosem látott snittet is mutat a gameplayből, azt is világossá teszi, hogy a széria három évtizedes tapasztalata csúcsosodik majd ki az idén érkező új epizódban.
A történet szerint egy repülőhordozón, az Endurance fedélzetén találjuk magunkat, ahol egy meggyengült állam légierejének maradékát vezetve kell kivívnunk csapattársaink bizalmát – mindezt egy érzelmekkel teli, személyes narratíva keretein belül. A fejlesztők külön hangsúlyozzák az egyes küldetések közötti hétköznapi életet a fedélzeten, amely a feszült légi csaták ellenpontjaként mélyíti el a karakterekkel való kapcsolatot. Az egész egy nagyon immerzív, belső nézetű móka lesz, de persze csak egészen addig, amíg el nem hagyjuk a kifutót a következő éles bevetésre. Itt ugyanis már ugyanaz a könnyen, gyors és piszkosul látványos árkádos dogfighting vár majd ránk, ami miatt a korábbi részeket is imádtuk.
A japánok egyébként a technológiai oldalon sem fukarkodnak: a stúdió saját fejlesztésű Cloudly motorja, valamint az Unreal Engine Lumen világítási rendszere gondoskodik arról, hogy a felhők és az időjárás valaha látott leglátványosabb formában jelenjenek meg – a fény érzékeny, dinamikus égbolt nemcsak szép díszlet, hanem aktív hatással is bír a sebességérzetre és a játékmenetre.
A repülőgépek fotórealisztikus megjelenítése szintén komoly fejlődést ígér, és az ikonikus gépeket rajongók generációi ismerik és szeretik. Mindezek mellé egy átgondolt tutorialrendszer is érkezik, amelynek célja, hogy az Ace Combat világában járatlan újoncok és a veterán pilóták egyaránt megtalálják a számításukat – jelezve, hogy a játék szívesen fog új pilótákat toborozni a sorozat táborába. Már csak a pontos dátumra lennénk kíváncsiak!
Borítókép forrása: Bandai Namco