Ezt a Batman-játékot a Rocksteady Studios műhelyében készítik, a kiadásról pedig az Eidos csapata gondoskodik. Jelen állás szerint 2009-ben lesz megvásárolható PC-re, Xbox360-ra és PS3-ra, de persze addig sok minden változhat.

A történet egyik Batman-filmhez sem kapcsolódik, és Gotham legsötétebb helyére, az Arkham Elmegyógyintézetbe visz el minket. Egy rutin rabszállítás balul sül el, ennek következtében Jokernek esélye nyílik gonosz tervének végrehajtására, Batman pedig hirtelen egy seregnyi gonosztevővel találja szemben magát.

A játék a hírek szerint azzal kezdődik, hogy Joker megadja magát a rend őreinek, és önkéntesen bevonul az intézetbe, hogy aztán ott átvehesse a hatalmat, mert van valami értékes tárgy abban az épületben. A történet megírásában a Bioshockot is jegyző Paul Dini segédkezett.

A játékról a leplet az augusztusi Gameinformer magazin rántotta le. Az újság amúgy kétféle borítóval lesz kapható, mindkettőn az Arkham Asylum egy-egy művészi munkája látható majd Batmannel, illetve Jokerrel (lásd alant).

Az Arkham Asylum az Epic-féle Unreal Engine 3-mal kápráztatja majd el a játékosokat. Nem utolsósorban a fejlesztőknek sikerült megszerezniük az utóbbi 70 (!) év Batman képregényeire szóló jogokat -- lesz honnan ihletet meríteni, az már biztos. A Rocksteady hivatalos oldalán megjelent egy rejtélyes visszaszámláló, valószínűleg amikor lepereg, elénk tárják majd a játék weboldalát.

Batman: Arkham Asylum bejelentveBatman: Arkham Asylum bejelentve