Ha minden jól megy, potom két év csúszással befut végre jövőre a Robert Pattinson-féle Batman második része, a Matt Reeves rendezte filmek azonban nem részei a DCU-nak, amolyan Elseworlds-projektek, ami azt jelenti, hogy kívül esnek azon a hivatalos kánonon, amit James Gunn és Peter Safran igyekeznek szépen építgetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesz saját Batmanje is a DC új filmes és sorozatos világának - sőt, az sem kizárt, hogy már azt is tudjuk, ki lesz az.
Terjed most egy olyan pletyka, hogy Tom Brittney lehet az új Batman, vagyis ő öltheti majd magára a Denevérember jelmezét a DCU-ban. Brittney neve azért is érdekes, mert David Corenswet mellett állítólag ő volt az egyik nagy esélyes az új Clark Kent, azaz Superman szerepére. Fontos azonban kiemelni, hogy jelenleg nincs hivatalos bejelentés, így egyelőre csak egy hollywoodi pletykáról van szó.
A SuperheroHpye szerint a szóbeszéd úgy kapott szárnyra, hogy a filmes bennfentes John Campea azt állította, több forrásból is ugyanazt a nevet hallotta, viszont nem árulta el rögtön a nevet, csak annyit mondott: „Nem egy olyan név, amire én magamtól tippeltem volna.” Röviddel Campea megjegyzései után a MyTimeToShineHello nevű szivárogtató pedig szintén megerősítette a pletykát, ám egyszerűen csak annyit írt: „Igaz, Tom az.” A híresztelés ezután gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában, Tom Brittney angol színészre hivatkozva.
According to rumors, Tom Britney will play Batman in the DCU. pic.twitter.com/lhav2tsaDb
— The Beyond Reporter (@Beyondreporter1) June 29, 2026
A találgatások azért is érdekesek, mert egyelőre nem teljesen világos, hogy Brittney egyáltalán a készülő The Brave and the Bold filmhez kapcsolódhat-e, vagy esetleg más következő DC-projekthez... mondjuk a Superman második részéhez, a Man of Tomorrowhoz?
Borítókép forrása: Warner Bros.