• Megtudtuk milyen ingyenes tartalmakat kap majd a Battlefield 5
  • A támogatás a megjelenést követő pár héten belül indul
  • De a battle royale mód csak 2019. márciusában fog bekerülni a játékba

Az EA és a DICE elárulták, hogy milyen ingyenes tartalmakat kap majd a Battlefield 5 a megjelenés után. Az első frissítésekre a debütálástól számított pár héten belül, 2018. decemberében sor kerül majd. A közleményben utoljára a 2019. márciusában induló harmadik fázisra térnek ki a fejlesztők részletesebben is, azonban már itt jelzik, hogy ez nem jelenti a támogatás végét, ezután is számíthatunk majd új tartalmakra tőlük.  

battlefield-5-roadmap.jpg

Ha vetünk egy pillantást az egyes tartalmak érkezési sorrendjére, láthatjuk, hogy az egyetlen egyjátékos DLC, a The Last Tiger, egész hamar, 2018. decembere és 2019. januárja között érkezik majd, ami viszont kicsit furának tűnhet, hogy a Firestorm névre keresztelt battle royale módra egészen 2019. márciusáig várnunk kell.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!