A Samsung Galaxy S9 és S9+ okostelefonok újdonságai közt a szuperlassított videók, az AR emojik és a rossz fényviszonyok között is kiváló képeket készítő kamera az, amivel a gyártó vásárlásra akar ösztönözni.

Finomhangolt külső

A Samsung az elmúlt évek alatt már bejáratott menetrendjébe tökéletesen illeszkedik a Samsung Galaxy S9: a páros számozású generációk (S4, S6, S8) hozták magukkal a gyökeres dizájnbeli változásokat, míg a páratlan számozású szériák (S5, S7 és immáron az S9) a motorháztető alatt hoztak előrelépést. A külső jegyek alapján első ránézésre alig észrevehető változtatásokat eszközölt a Samsung.

A legszembetűnőbb változás a hátlapon látszik, ahol az ujjlenyomatolvasó szenzor elhelyezése változott, az „S” szériában most először kamera alá, azzal közös kivágásba helyezték át. Szemből csupán vonalzóval állapíthatjuk meg, hogy a káva valamelyest keskenyebb lett, a merészebb lekerekítésnek köszönhetően, illetve az előlapi kamera kivágása is valamelyest kisebb átmérőjű. Ami jobban feltűnhet, az az írisz-szkenner sikeres elrejtése.

samus9-4.jpg

Látható és hallható változás

A Galaxy S9 kijelzője nem változott, az S8-hoz hasonlóan 5.8” képátlón, 18.5:9 képarányon 2960×1440 pixel felbontással terpeszkedik az AMOLED, míg az S9+ esetében mindez 6.2”-ra változik, azonos további specifikációk mellett.

Nem csoda hát, hogy az S9 marketingje a kamerára fókuszál, hiszen itt tapasztalható a legnagyobb előrelépés. Mind az optika, mind a szenzor lecserélődött, igaz, ez nem a felbontáson (maradt 12 MP) látszik meg, hanem a Sony Xperia XZ-ben már látott háromrétegű (tri-stack) szenzorstruktúrán. A CMOS szenzor és a képfeldolgozó áramkör közé beékelt DRAM teszi lehetővé, hogy szinte azonnal tárolásra kerüljön a teljes pixeltömb által rögzített kép.

Ez végső soron jelentősen csökkenti a gyors mozgás során fellépő „elmosódottságot”, valamint lehetővé teszi a lassított felvételek készítését vagy a nagyobb képkockaszámmal történő videók rögzítését is. További haszna a jobb zajcsökkentés, melyet több rövid expozícióval készült kép interpolálásával (értsd: egyesítésével) ér el a készülék a tisztán szoftveres eljárás helyett.

samus9-1.jpg

A szenzoron túl az optika is tuningoláson esett át, a lencse apertúrája immár f/1.5-ös, vagyis több fény befogadására képes. A túlexponálás elkerülése érdekében a mobilkészülékek sorában először állítható rekeszt kapott, mellyel f/1.5 és f/2.4 között változtatható a fókusztávolság.

Szintén elsőként (legalábbis a Samsung készülékeinek sorában) sztereó hangzást kaptunk, pontosabban az elülső hangszóró funkcionál második egységként. A Dolby Atmos kompatibilis hangrendszer nem csak hangosabb, hanem a megfelelő tartalmakat jobb minőséggel képes visszaadni.

A belső értékek

Ahogy az lenni szokott az amerikai piacra a Snapdragon (845), míg az európai piacra az Exynos (9810) érkezik. A processzor négy, terheléstől függően legföljebb 2.7 GHz-en ketyegő Samsung M3 magból; és ugyancsak négy, 1.9 GHz maximum órajelű ARM Cortex A55 mag együtteséből áll. Ami nekünk a legérdekesebb lehet, hogy jelen esetben az Exynos toronymagas teljesítménybeli fölényt ígér, bár biztos számokra az első tesztekig várnunk kell. A GPU egy 572 Mhz-es Mali G72MP18.

samus9-3.jpg

Az apróságok

Az AR Hangulatjel funkció egy olyan adatbázis alapú, tanulásra képes algoritmust használ, amely elemzi a felhasználóról készült 2D képet, és feltérképez több mint 100 különböző tulajdonságot az arcon. Ez alapján aztán egy 3D modellt készít, ami tükrözi az arckifejezéseket, a kacsintást és a bólintást, hogy valóban egyedivé varázsolja a képet. Az AR Hangulatjelnek köszönhetően nem csak videó formájában, de egy sor, standard AGIF formátumú matrica segítségével is megoszthatók a legtöbb üzenetmegosztó platformon.

A valós idejű tárgyfeltérképzés és -felismerés funkciójának köszönhetően a Bixby képes azonnal információkkal szolgálni, és ezeket egyenesen a kamerán látható kép fölé vetíteni, így többet tudhatunk meg a környezetünkről vagy az Élő Fordítás funkció segítségével pedig valós időben fordíthatjuk le az idegen nyelvű szövegeket.

Ennyi az annyi

Hazánkban a Samsung Galaxy S9 279.990 Ft-os, az S9+ pedig 309.990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron 2018. február 25-én, 19 órától, március 15-én, 23 óra 59 percig előrendelhetők lesznek. Ebben az időszakban a vásárlók az eredeti árnál 30 000 forinttal olcsóbban vásárolhatják meg az új csúcskészülékeket, amennyiben a vásárlást megelőzően, a régi okostelefonjukat visszaküldik a kijelölt partnereknek. Az előrendelők ráadásul akár már hét nappal a Samsung Galaxy S9 és S9+ okostelefonok bevezetése előtt kézhez kaphatják a választott készüléküket.

A Galaxy S9 és S9+ Magyarországon 2018. március 16-tól lesz elérhető orgonalila, korallkék és éjfekete színekben.

sas9-2.jpg